Intermezzo :: A sztárvendég

                                                             
„Hogyhogy milyen néven jelents be minket!? Háromnaponta vagyunk a televízióban, ezt a nevet mindenki ismeri, mondd egyszerűen: x és y!” – fortyant fel alig leplezett sértődöttséggel a magasabb. Felháborodottságát tetézte, hogy az obligát Unicum már vagy fél perce késett. Gyöngyözött is rendesen a vőlegény öccsének a homloka, szaladt hát hamar át a termen a nemzeti kincsünkért, mert mégsem járja, hogy egy celebcsapat kiszáradjon… Amúgy is a barátságra dukál hamar egy koccintás, mert nettó hatszámjegyért azért nincs ám fellépés akárkinek a lagziján…
Közben a kisegítő technikus – nevezzük roadnak, ezen a szinten már ne aprózzuk el – akkurátusan telepakolta a táncplaccot ilyen-olyan hangszerrel. (Hangszer, khm, na jó, ne túlozzunk, sztárjaink hakniján lassan már egy bekapcsolt mikrofon is felárat generál…) Szimpatikusak lehetettek neki a zenészek - akik akkor már órák óta jó munkásember módjára nyomták -, mert már-már szinte poénos módon bástyázta-barikádozta el őket, fittyet hányva arra, hogy nem mellesleg itt egy lakodalom folyik, kérem szépen, aminek egyik feltétele, hogy a táncoló közönség és a muzsikusok kommunikáljanak!
Apropó, zenekar! Már nem voltak fiatalok, de a közel negyedszázados rutin ellenére azért mindig felcsillant a szemük, ha a székesfővárosba hívták őket. Ők nem kaptak Unicumot, igazából mást sem. De zenéltek étlen-szomjan, mert zenélni jó! Vidékről jőve, sztárallűrök nélkül, a tapsért, a lehetőségért, a presztízsért.
És akkor megtörtént a baj. „Ezt hova dughatom?” – kezdeményezett köszönés gyanánt a road, úgy, ahogy egy technikus akkor kérdez, amikor nem az a kérdés, hogy lehet-e, hanem pusztán, hogy melyik csatornába…”Ide aztán semmit nem dugsz be, barátom!” – érkezett a vérfagyasztó válasz, amitől aztán megint párásodni kezdett a műsort fizető rokon halántéka. Gyors helyzetfelvázolás (hát izé, meglepetés, na, ne máááá, nem akartuk mondani, a vőlegénynek lesz…), alku, könyörgés, és oh, persze, nektek is jut három és fél óra után egy pohár bambi, csak „oldjuk meg”…
A többi már történelem. Szerződés ide vagy oda, megint hülyét csináltak belőlük. Nem nagy ügy, ugyanez volt az iskolabálon, a falunapon, sőt most már nem az első lagzin. Jönnek a SZTÁROK, szorongatják izzadt kézzel a lemezt, és pislognak az órára, mert 11-kor már a következő helyszínen várják őket… Ők meg hangosítanak, vezetéket dugdosnak, cuccot rendelkezésre bocsátanak. És nem mellesleg végigviszik becsülettel a bulit a maradék hat és fél órán keresztül.
Üdítő? Ja, az végül nem érkezett meg. De nem gond, vettek hazafelé…